Nincs ember, aki azt gondolná, hogy az egészségügyi dolgozók bérezése rendben van. Legutóbb akkor figyelt fel a közvélemény a kérdésre, amikor az ápolónők fekete ruhával tüntettek szégyenletes fizetéseik miatt, de most elsősorban az orvosokról lesz szó. Közhely, hogy az orvoselvándorlás fő oka az alacsony bérszínvonal, és nyilvánvaló, hogy ez teszi a hálapénzrendszer elleni küzdelmet is meddő harccá. És ami a legfontosabb: a gyógyítás minőségét alapvetően befolyásolja, hogy mennyire érzik magukat megbecsültnek a benne dolgozók. 

A kezdő általános orvosok alapbére megalázóan alacsony, általában nettó 150 ezer forint körül mozog, a szakorvosoké meghaladja a 220 ezer forintot. A tényleges keresetek ennél természetesen jóval magasabbak, és a magyar átlagfizetésekhez képest jónak lennének mondhatók – csakhogy a viszonyítási alap az uniós csatlakozás óta elsősorban Nyugat-Európa. Márpedig az átlagos bruttó szakorvosi béreket tekintve Magyarország sereghajtó Európában. A legjobban fizetett ír és dán orvosok tízszer nominálisan (!) akkora fizetést kapnak, mint magyar kollégáik, és nyilvánvaló, hogy reálértéken is mindenhol jobban keresnek a nyugat-európai orvosok. A Magyar Rezidensszövetség felmérése szerint a magyar doktoroknak tízszeres béreket nem kellene fizetni, hogy itthon maradjanak, de a mostaninál jelentősen többet igen: egy kezdő orvos nettó 270 ezer forinttal, egy szakorvos 400-450 ezer forinttal, egy főorvos 500-600 ezer forinttal lenne elégedett.

Ilyen léptékű bérfelzárkóztatást viszont az elmúlt években a költségvetés helyzete egyszerűen nem tett lehetővé. 2011-ben egyszeri kifizetésként háromhavi illetménypótlékot juttattak a fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkakörökben dolgozóknak, ez 68 ezer egészségügyi dolgozónak jelentett 21 és 90 ezer forint közötti egyszeri juttatást.

Ennél sokkal jelentősebb lépés volt a 2011-ben elindított Rezidens Támogatási Program. Ennek előzménye a Magyar Rezidensszövetség nyomásgyakorló akciója volt, amikor tömegesen helyezték letétbe a rezidensek a felmondólevelüket. Az akkor elindított, és évről évre kibővített támogatási program ma már négyféle ösztöndíj-típust tartalmat, és nettó 100, illetve 200 ezer forint többletjövedelmet biztosít. Négy év alatt több mint 2500 fiatal szakorvost és szakgyógyszerészt sikerült ennek révén itthon tartani. Az ösztöndíjpályázatokra a kormány csaknem 3 milliárd forintot fordított, és leginkább ennek tulajdonítják, hogy az elvándorlás üteme csökkent a 2011-12-es csúcsidőszakhoz képest.

Csakhogy a rezidensek helyzetének javítása újabb feszültséget hozott létre a rendszerben: a valóban bőkezű ösztöndíjak után a kezdő orvosokat hideg zuhanyként éri, hogy a munkába állás után a jövedelmük akár jelentősen kevesebb is lehet az addiginál. A problémát érzékelve a kormány programot indított a fiatal szakorvosok támogatására, amire a jövő évi költségvetésben 2,5 milliárd forint forrást biztosítanak. A fejenként havi bruttó 151 000 forintos támogatást biztosító programban azok a szakorvosok és szakgyógyszerészek részesülhetnek öt évig, akik szakvizsgájuk után teljes munkaidőben helyezkednek el.

Az egészségügyi bérek ezzel együtt nem szárnyaltak beláthatatlan magasságokba az elmúlt években. 2012-2013-ban két lépcsőben körülbelül 95 ezer egészségügyi dolgozó részesült béremelésben.  Két év alatt a kórházakban és szakrendelő intézetekben foglalkoztatottak bruttó keresete átlagosan 27%-kal nőtt, ami a költségvetésnek 75,7 milliárd forint többletkifizetést jelentett. Ezt azonban inkább csak bérkorrekciónak lehet nevezni, mint nagyszabású bérfelzárkóztatásnak.

A bérek lassú emelkedése idén és jövőre is folytatódik. A pótlékokat magában foglaló „mozgóbért” 2012-től befagyasztották (hogy a bérkorrekció elsősorban a kevésbé jól kereső többségnek kedvezzen). A befagyasztást a kormány idén július 1-jén feloldotta, így lehetővé vált, hogy az alapbér szerint számolják el azoknak az egészségügyi dolgozóknak a változó bérelemeit - ügyeleti díjat, készenléti díjat, túlmunka díját, műszakpótlékokat -, akik 2012-ben és 2013-ban béremelést kaptak. Erre a költségvetésből idén 5,33 milliárd forintot, jövőre 12,8 milliárdot fordítanak. A béremelés 43 ezer egészségügyi szakdolgozót és 18 ezer orvost érint, az előbbiek jövedelme átlagosan bruttó 5-15 ezer forinttal, az utóbbiaké bruttó 20-25 ezer forinttal lesz magasabb. 

Idén nyáron a kormány konkrét bérígéreteket tett a jövő évre vonatkozóan: a szakorvos képzésben résztvevő kezdő rezidensek illetménye bruttó 205.320 forintra nő, a szakvizsga előtt álló rezidenseké bruttó 211.820 forintra, a fiatal szakorvosoké bruttó 254.220 forintra, a tutori díjak pedig 30 ezer forintról 50.000 forintra emelkednek. A számokból kiolvasható, hogy a Rezidens Támogatási Program bérnövelő hatása alulról felfelé haladva lassanként végighullámzik a rendszeren. A bérek tekintetében a magyar egészségügy több évtizedes elmaradást görget maga előtt, és a kormány egyszeri, nagy, ágazati béremelésre nem lát módot. Ezen a téren tehát marad a célzott támogatások és a kis lépések politikája: mindig ott „tolják meg” egy kicsit a rendszert, ahol a legjobban akadozni látszik.

Míg az orvosoknál az elvándorlás jelenti a legnagyobb gondot, az ápolóknál már az utánpótlás biztosítása is problémát jelent, mivel a rendszerváltást követő évtizedben a középfokú egészségügyi oktatás leépült. Az ápoló szinte az ország összes megyéjében hiányszakmává vált, pedig a hátrányos helyzetű diákok számára ez társadalmi előrelépést jelentő, nem elérhetetlen végzettség. A pályakövetési vizsgálatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az egészségügyi szakképzés azok közé tartozik, ahol valószínűsíthetően nem vagy csak rövid időre lép be a munkaerőpiacra a végzettek jelentős része, aminek az egyik feltételezett fő oka a külföldre vándorlás. Vagyis ebben a szakmában jóval több diákot kell képezni ahhoz, mint amire az ágazatnak szüksége van, hogy az utánpótlás biztosított legyen. 2013-ban sikerült több helyen újraindítani az egészségügyi és egészségügyi technikai szakközépiskolai képzéseket, idén pedig a kormány 2,2 milliárd forintos pályaválasztási, pályaorientációs ösztöndíj-keretet hozott létre, hogy támogassa a hivatás iránt érdeklődő fiatalokat.

Ha orvosok, akkor elvándorlás, tartja a közvélekedés és valóban, az orvosi hivatás illusztrációjaként a sztetoszkóp és a fehér köpeny mellé nyugodtan oda lehet tenni a gurulós bőröndöt és a londoni repülőjegyet. Ez a probléma évek óta fennáll, és nincs is könnyű megoldása, mivel a bérszint-különbséget Nyugat-Európa és Magyarország között lehetetlen rövid távon kiegyenlíteni, legfeljebb enyhíteni lehet az erős szívóhatást. Az orvoselvándorlás az egészségügy minden szintjén súlyos gondokat okoz, de tavalyi adatok szerint a legtöbben háziorvosi képzettséggel hagyták ott az országot. (Utánuk az aneszteziológusok és a belgyógyászok következtek.)

Az elvándorlás tehát legyengíti az egészségügyi ellátás „első védelmi vonalát”, a háziorvosi rendszert, és el is öregíti a szakmát, mivel minden adat szerint elsősorban a fiatalabb orvosok vállalkoznak a külföldre költözésre. Tavaly például a külföldre távozott orvosok fele volt 35 év alatti, esetükben a munkavállaláshoz szükséges nyelvtudás is megvan, és a család is kevésbé köti őket Magyarországhoz. Helyükön többek közt tartósan üres háziorvosi praxisok maradnak, főként vidéken. Az egészségügyi kormányzat ezen a területen egyre erősödő természetes negatív folyamatok ellen próbál küzdeni, hogy a hiányokat valahogy befoltozza.

Pedig az anyagi feltételek érezhetően javultak az elmúlt években. 2009-hez képest ma 40%-kal több pénz jut az alapellátásra, és a kormány a tavalyi évben egy 10 milliárd forintos pluszkeretet is létrehozott praxistámogatásra.  A jövő évi költségvetésben újabb 10 milliárd forint kerül a háziorvosi rendszerbe. Ma már a háziorvosokat kiszolgáló infrastruktúra is sokkal jobb állapotban van, mint az uniós csatlakozás előtt, mivel a 2007 és 2013 közötti időszakban 13 milliárd forintot fordítottak alapellátási szolgáltatások infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben.

A kormány idén júliusban elfogadta az új alapellátási törvényt, ami lehetővé tette, hogy amennyiben a háziorvos, házi gyermekorvos, vagy alapellátást nyújtó fogorvos az adott egészségügyi alapellátás nyújtásához szükséges szakképesítésén kívül egyéb szakorvosi szakképesítéssel is rendelkezik, a vonatkozó egészségügyi szakma finanszírozására finanszírozási szerződést köthessen. A törvény és a hozzátartozó végrehajtási rendeletek több más eszközzel is igyekeznek javítani az alapellátást nyújtók helyzetét, többek közt megkönnyítette a praxisjog adásvételét. Idén januártól minden területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi és házi-gyermekorvosi praxis havi 130 ezer forintos plusztámogatást kap az államtól. A kormány az önkormányzatok kezébe is eszközt adott, hogy segítsék a praxisok fenntartását: a 2016. évi adótörvény-csomag részeként az önkormányzat jogosult iparűzési adómentességet, kedvezményt megállapítani a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és védőnők számára.

Ezzel együtt a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok listája nem vidám olvasmány. Az Országos Alapellátási Intézet a listát legutóbb szeptember 1-én aktualizálta. Az akkori adatok szerint 238 tartósan, vagyis legalább hat hónapja betöltetlen háziorvosi praxist tartottak számon országszerte. Nem meglepő, hogy a legtöbb tartósan üres praxis az egyébként is hátrányos helyzetű válságrégiókban, a legszegényebb kistérségekben található. Az orvoshiány ezeken a területeken, főként Északkelet-Magyarországon tünete a régió általános társadalmi-gazdasági válságának, amit pusztán egészségpolitikai eszközökkel nehezen lehet kezelni. Nyilvánvalóan nemcsak azért maradhatnak évek óta üresen bizonyos praxisok, mert nagy az orvoselvándorlás, vagy azért, mert általánosságban kevés az állami támogatás, hanem azért is, mert bizonyos kistérségekbe egyszerűen nem akarnak magas társadalmi státusú, diplomás emberek odaköltözni. Csak példaként: egy évtizednél is régebben betöltetlen a háziorvosi praxis Felsőgagy, Hernádvécse, Farkaslyuk, Abaújkér, Felsőtelekes és Taktakenéz községekben (ezek a negatív rekorder települések).

A kormány tavaly letelepedési támogatási programot indított a betöltetlen háziorvosi praxisok számának csökkentésére. A pályázatot idén és tavaly is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) írta ki. 2014-ben 413 millió forintot fizetett ki erre a célra az OEP és 38 háziorvosi szolgálatot sikerült betölteni. Idén ismét egy 500 milliós keretre lehetett pályázni, és az október végi határidőig 80 pályázat érkezett. A pályázat ösztönzi, hogy a nagyon régóta üres körzeteket válasszák maguknak a jelöltek, mivel legalább 12 hónapja betöltetlen praxis esetén 6 milliós, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálatnál már 10 milliós szabad felhasználású támogatást nyújt (a két szélsőérték között az összeg sávosan emelkedik, arányosan azzal az időtartammal, amióta a praxis üresen áll). A háziorvos az elnyert összegből vehet lakást, házat, vásárolhat autót, de akár visszafizetheti a korábban felvett diákhitelét is.

Egy ettől független pályázat a praxisjogot vásárolni akaró háziorvosokat segíti. Idén a 250 milliós keretből egy háziorvos maximum 4 milliós támogatást nyerhetett el. Ezt kizárólag praxisjog megvásárlására lehet fordítani, és az elbírálása során előnyt élveztek azok az orvosok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. Ezekkel az intézkedésekkel a kormányzati remények szerint belátható időn belül felére lehet csökkenteni a tartósan üres háziorvosi praxisok számát, és ellensúlyozni lehet a negatív természetes folyamatokat.

Az alapellátás megerősítésének ez a programja tulajdonképpen hálátlan feladat: a beteg annyit lát az eredményből, hogy újra van orvos a rendelőben, vagy – és ez a legkevésbé „eladható”, pedig fontos eredmény – a rendelő nem üresedik meg. Az alapellátás fejlesztésének előremutató része a népegészségügyi szemlélet erősítése lenne. Az új alapellátási törvényben szerepel, hogy a települési önkormányzatoknak az egészségfejlesztési irodák bevonásával gondoskodniuk kell a települési egészségterv kidolgozásáról és megvalósításáról. Települési egészségterveket a szorgalmasabb települések már régóta készítenek, a koncepciók elkészítésének módszertana az 1990-es évek óta ismert Magyarországon, és minden kormány támogatta is know-how elterjedését. Ennek lényege mindig egy problématérkép felvázolása, majd egy cselekvési terv elkészítése. A kiindulási pont egyrészt az, hogy csak a lokális adottságok ismeretében lehet az adott településre valóban érvényes egészségfejlesztési koncepciót kidolgozni, mert maguk az érintettek ismerik legjobban, hogy mire van szükség és milyen erőforrásokkal rendelkeznek, másrészt a jó egészségterv komplex módon közelít a problémákhoz, nem csupán az egészségügyi ellátás oldaláról, hanem a többi intézmény és lokális szereplő lehetőségeit is számba veszi. Ahogy lenni szokott, egészségtervek ott nem készültek, ahol legnagyobb szükség lett volna rájuk: a leszakadó, tudáshiányos térségekben, településeken. Azzal, hogy jövő évtől ez bekerült az önkormányzatok kötelezettségei közé, sok helyen rákényszerülnek arra, hogy hosszú évtizedek óta először elgondolkodjanak településük lakosságának egészségi állapotáról, krónikus problémáiról, és keresni kezdjék a megoldásokat.

Filmforgatásra például remek helyszín lenne a Szent János Kórház. Háborús filmére leginkább, Budapest ostroma idejéből, amihez csak két tankot kellene az omladozó, vöröstéglás pavilonépületek közé beállítani. A nagy kórterem, ahol két tucat beteg fekszik a vaságyakon, nem igényel különösebb átalakítást, és a díszletesek sem lenne túl sok dolguk. De nem a Szent János az egyetlen fővárosi kórház, aminek látványától legfeljebb a kosztümös filmek rendezői villanyozódnak fel, a betegek, hozzátartozók és az orvosok kevésbé. Ott van például a Korányi, a Varázshegy polgári világát idéző romos szanatóriumi épületeivel, vagy a Merényi pszichiátriája, ahol a Szovjetunió végnapjait láthatjuk megelevenedni, habár itt tavaszra legalább egy kisebb felújítás megvalósul a zárt osztály átmeneti bezárása után.