Egészségügy ASAP

Hol tart a magyar egészségügy ma?

Az első vonal megerősítése

2015. december 02. 13:12 - kollega

Ha orvosok, akkor elvándorlás, tartja a közvélekedés és valóban, az orvosi hivatás illusztrációjaként a sztetoszkóp és a fehér köpeny mellé nyugodtan oda lehet tenni a gurulós bőröndöt és a londoni repülőjegyet. Ez a probléma évek óta fennáll, és nincs is könnyű megoldása, mivel a bérszint-különbséget Nyugat-Európa és Magyarország között lehetetlen rövid távon kiegyenlíteni, legfeljebb enyhíteni lehet az erős szívóhatást. Az orvoselvándorlás az egészségügy minden szintjén súlyos gondokat okoz, de tavalyi adatok szerint a legtöbben háziorvosi képzettséggel hagyták ott az országot. (Utánuk az aneszteziológusok és a belgyógyászok következtek.)repulo.jpg

Az elvándorlás tehát legyengíti az egészségügyi ellátás „első védelmi vonalát”, a háziorvosi rendszert, és el is öregíti a szakmát, mivel minden adat szerint elsősorban a fiatalabb orvosok vállalkoznak a külföldre költözésre. Tavaly például a külföldre távozott orvosok fele volt 35 év alatti, esetükben a munkavállaláshoz szükséges nyelvtudás is megvan, és a család is kevésbé köti őket Magyarországhoz. Helyükön többek közt tartósan üres háziorvosi praxisok maradnak, főként vidéken. Az egészségügyi kormányzat ezen a területen egyre erősödő természetes negatív folyamatok ellen próbál küzdeni, hogy a hiányokat valahogy befoltozza.

Pedig az anyagi feltételek érezhetően javultak az elmúlt években. 2009-hez képest ma 40%-kal több pénz jut az alapellátásra, és a kormány a tavalyi évben egy 10 milliárd forintos pluszkeretet is létrehozott praxistámogatásra.  A jövő évi költségvetésben újabb 10 milliárd forint kerül a háziorvosi rendszerbe. Ma már a háziorvosokat kiszolgáló infrastruktúra is sokkal jobb állapotban van, mint az uniós csatlakozás előtt, mivel a 2007 és 2013 közötti időszakban 13 milliárd forintot fordítottak alapellátási szolgáltatások infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben.dollar.jpg

A kormány idén júliusban elfogadta az új alapellátási törvényt, ami lehetővé tette, hogy amennyiben a háziorvos, házi gyermekorvos, vagy alapellátást nyújtó fogorvos az adott egészségügyi alapellátás nyújtásához szükséges szakképesítésén kívül egyéb szakorvosi szakképesítéssel is rendelkezik, a vonatkozó egészségügyi szakma finanszírozására finanszírozási szerződést köthessen. A törvény és a hozzátartozó végrehajtási rendeletek több más eszközzel is igyekeznek javítani az alapellátást nyújtók helyzetét, többek közt megkönnyítette a praxisjog adásvételét. Idén januártól minden területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi és házi-gyermekorvosi praxis havi 130 ezer forintos plusztámogatást kap az államtól. A kormány az önkormányzatok kezébe is eszközt adott, hogy segítsék a praxisok fenntartását: a 2016. évi adótörvény-csomag részeként az önkormányzat jogosult iparűzési adómentességet, kedvezményt megállapítani a háziorvosok, házi gyermekorvosok, fogorvosok és védőnők számára.

Ezzel együtt a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok listája nem vidám olvasmány. Az Országos Alapellátási Intézet a listát legutóbb szeptember 1-én aktualizálta. Az akkori adatok szerint 238 tartósan, vagyis legalább hat hónapja betöltetlen háziorvosi praxist tartottak számon országszerte. Nem meglepő, hogy a legtöbb tartósan üres praxis az egyébként is hátrányos helyzetű válságrégiókban, a legszegényebb kistérségekben található. Az orvoshiány ezeken a területeken, főként Északkelet-Magyarországon tünete a régió általános társadalmi-gazdasági válságának, amit pusztán egészségpolitikai eszközökkel nehezen lehet kezelni. Nyilvánvalóan nemcsak azért maradhatnak évek óta üresen bizonyos praxisok, mert nagy az orvoselvándorlás, vagy azért, mert általánosságban kevés az állami támogatás, hanem azért is, mert bizonyos kistérségekbe egyszerűen nem akarnak magas társadalmi státusú, diplomás emberek odaköltözni. Csak példaként: egy évtizednél is régebben betöltetlen a háziorvosi praxis Felsőgagy, Hernádvécse, Farkaslyuk, Abaújkér, Felsőtelekes és Taktakenéz községekben (ezek a negatív rekorder települések).

oep.jpg

A kormány tavaly letelepedési támogatási programot indított a betöltetlen háziorvosi praxisok számának csökkentésére. A pályázatot idén és tavaly is az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) írta ki. 2014-ben 413 millió forintot fizetett ki erre a célra az OEP és 38 háziorvosi szolgálatot sikerült betölteni. Idén ismét egy 500 milliós keretre lehetett pályázni, és az október végi határidőig 80 pályázat érkezett. A pályázat ösztönzi, hogy a nagyon régóta üres körzeteket válasszák maguknak a jelöltek, mivel legalább 12 hónapja betöltetlen praxis esetén 6 milliós, legalább 60 hónapja betöltetlen szolgálatnál már 10 milliós szabad felhasználású támogatást nyújt (a két szélsőérték között az összeg sávosan emelkedik, arányosan azzal az időtartammal, amióta a praxis üresen áll). A háziorvos az elnyert összegből vehet lakást, házat, vásárolhat autót, de akár visszafizetheti a korábban felvett diákhitelét is.

Egy ettől független pályázat a praxisjogot vásárolni akaró háziorvosokat segíti. Idén a 250 milliós keretből egy háziorvos maximum 4 milliós támogatást nyerhetett el. Ezt kizárólag praxisjog megvásárlására lehet fordítani, és az elbírálása során előnyt élveztek azok az orvosok, akik nyugdíjas korú kollégájuktól vásárolnak praxisjogot. Ezekkel az intézkedésekkel a kormányzati remények szerint belátható időn belül felére lehet csökkenteni a tartósan üres háziorvosi praxisok számát, és ellensúlyozni lehet a negatív természetes folyamatokat.fizetes.jpg

Az alapellátás megerősítésének ez a programja tulajdonképpen hálátlan feladat: a beteg annyit lát az eredményből, hogy újra van orvos a rendelőben, vagy – és ez a legkevésbé „eladható”, pedig fontos eredmény – a rendelő nem üresedik meg. Az alapellátás fejlesztésének előremutató része a népegészségügyi szemlélet erősítése lenne. Az új alapellátási törvényben szerepel, hogy a települési önkormányzatoknak az egészségfejlesztési irodák bevonásával gondoskodniuk kell a települési egészségterv kidolgozásáról és megvalósításáról. Települési egészségterveket a szorgalmasabb települések már régóta készítenek, a koncepciók elkészítésének módszertana az 1990-es évek óta ismert Magyarországon, és minden kormány támogatta is know-how elterjedését. Ennek lényege mindig egy problématérkép felvázolása, majd egy cselekvési terv elkészítése. A kiindulási pont egyrészt az, hogy csak a lokális adottságok ismeretében lehet az adott településre valóban érvényes egészségfejlesztési koncepciót kidolgozni, mert maguk az érintettek ismerik legjobban, hogy mire van szükség és milyen erőforrásokkal rendelkeznek, másrészt a jó egészségterv komplex módon közelít a problémákhoz, nem csupán az egészségügyi ellátás oldaláról, hanem a többi intézmény és lokális szereplő lehetőségeit is számba veszi. Ahogy lenni szokott, egészségtervek ott nem készültek, ahol legnagyobb szükség lett volna rájuk: a leszakadó, tudáshiányos térségekben, településeken. Azzal, hogy jövő évtől ez bekerült az önkormányzatok kötelezettségei közé, sok helyen rákényszerülnek arra, hogy hosszú évtizedek óta először elgondolkodjanak településük lakosságának egészségi állapotáról, krónikus problémáiról, és keresni kezdjék a megoldásokat.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asap.blog.hu/api/trackback/id/tr828127230
süti beállítások módosítása